Az előző két posztunkban (itt és itt) a kiégés jellemző tüneteiről, okairól és lefolyásáról írtunk. Következő írásainkban azt mutatjuk be, hogyan előzhetjük meg a szindróma kialakulását, vagy mit tehetünk, ha már bokáig, esetleg nyakig  benne vagyunk.

Sajnos nincs egyértelmű recept, nincs általános megoldás. Sőt, a 2 hét szabadság sem fogja ezt a problémát megoldani. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk tenni a kiégés ellen, mindenképpen szükséges az önismeret, és annak fejlesztése. Ebből adódik aztán, hogy mindenkinek a saját útját kell végigjárnia. A továbbiakban Bergner könyve mentén ismertetünk 12 olyan lépést, amelyet célszerű megtennünk. Van, akinek elég lesz egy-két kérdéskört körbejárnia, mert a többi témával nincs dolga, s van, akinek érdemes foglalkoznia mind a tizenkettővel. Lesz, aki egyedül is boldogul, de lehetséges, hogy szakember bevonására is szükség lehet. Ám azt tartsuk szem előtt, hogy minden egyes lépéssel közelebb kerülünk ahhoz az élethez, ami a sajátunk, s amit igazából élni szeretnénk.

Nézzük az első két lépést!

1. A valóság elfogadása

Vizsgáljuk meg, vajon a veszélyeztetettek kategóriájába tartozunk-e (lásd kiégés okai), az említett tünetek közül felismerjük-e magunkon bármelyiket, s ha igen, melyik szakaszban tartunk. Ezen kívül kérhetünk visszajelzést környezetünktől is: észreveszik-e rajtunk azt, hogy indok nélkül ingerültebbek vagyunk, a szokásosnál jobban elzárkózunk a (baráti) találkozóktól, a főnökünk tapasztal-e romlást a teljesítményünkben, hozzáállásunkon. Ha magunkba nézünk, azt látjuk, szívesen végezzük a munkánkat, lelkesen nézünk a jövőbe, vagy kezd elhatalmasodni rajtunk a „nihil” érzése és egyre többet betegeskedünk? Ha bebizonyosodik érintettségünk, kimondjuk: „Kiégésben szenvedek, szeretnék tenni ellene!”

Ezzel a tudatosítással és állapotunk felvállalásával máris sokat tehetünk azért, hogy visszavegyük a saját kezünkbe az irányítást. A kiégés addig tud alattomos lenni, s aláaknázni az egész életünket, amíg nem nevezzük nevén, s nem döntünk úgy, hogy változtatunk.

Talán még a tünetek felismerésénél is keményebb feladat helyzetünk elfogadása és a döntés amellett, hogy cselekedni fogunk. Hiszen a kiégés pont a tehetetlenségről szól, főleg a későbbi fázisokban. Figyelmünk középpontjában a bennünk lévő űr és kilátástalanság áll, lassan már másra sem tudunk gondolni (beszűkülünk), s egyre mélyebbre sodorjuk magunkat. Ismerjük el, ez tényleg pokolian nehéz helyzet, s teljesen normális, ha sokáig nem látunk kiutat. Viszont tudnunk kell, hogy ilyenkor is van választásunk: (1) Élhetünk továbbra is ebben az űrben. (2) Elhatározhatjuk, hogy keresünk valamilyen megoldást, s így máris elmozdultunk az aktivitás - egyúttal a második lépés - irányába.

2. Erőforrások mozgósítása

Ez a lépés azoknak lesz kedves, akik szeretnek listákat készíteni, hiszen hosszan kell sorolni a válaszokat a következő kérdésekre, s szükség szerint újra, és újra elővenni őket:

• Miből meríthetek erőt ebben a nehéz helyzetben?
• Kik azok az emberek, akik körülvesznek, akik támogathatnak engem (még ha mostanában leginkább egyedül gubbasztanék is otthon)?
• Melyek azok a tevékenységek, amik feltöltenek? Hiszen nem csak a mobiltelefonunknak jár a mindennapos feltöltés…
• Mitől vagyok én értékes és szerethető?
• Milyen sikereket értem el az életben?
• Hol vannak a gyökereim? Mit adnak ezek nekem?
• Mi az én vágyott jövőképem: mi fontos nekem, milyen életet képzelnék el legszívesebben magamnak? (Még akkor is, ha nem hiszem, hogy ez lehetséges.)

Továbbá itt az ideje tisztáznunk azt is, milyen értékek alapján éljük az életünket (pl. állandóság, becsület, bátorság, bizalom, egyenesség, hit, humor, intuíció, népszerűség, őszinteség, pontosság, tolerancia, stb.), ezek közül melyik a 10-15 legfontosabb, mit is jelentenek pontosan a mi szótárunkban.

Megdöbbentő hatása lehet egy ilyen gyakorlatnak: egyik (egyébként súlyos kiégéssel küzdő) ügyfelünket elbocsátották az állásából, s óriási dühöt érzett volt munkaadója iránt, hogyan is hozhatták őt ilyen méltatlan helyzetbe. Az értéklista összeállításánál rádöbbent, hogy alapértékei szöges ellentétben állnak azzal, amelyet a munkahelye képviselt (pl. számára az egyik legfontosabb a hűség, kitartás volt még tarthatatlan helyzetben is, munkáltatója pedig azt vallotta, mindenki pótolható). Így arra is rájött, hogy tudat alatt éppen ezért ő maga tett meg mindent a kirúgásért, hiszen olyan helyen akart dolgozni, ahol a hűséget és tapasztalatot megbecsülik, viszont tudatos szinten nem volt képes felvállalni a döntést (pont a hűség és kitartás „kényszere” miatt). Ez után a felismerés után csökkent az ügyfél dühe, felismerte saját felelősségét a folyamatban és önbecsülése is épült azáltal, hogy tisztába jött az értékrendjével. A kiégés legnagyobb ellenszere pedig az, ha olyasmit csinálunk, ami a lényünkből fakad.

Hamarosan folytatjuk a következő lépésekkel: 3. Önismeret, önmegértés, 4. Időtől való függetlenség, 5. Önbizonyosság

(A poszt Nagy Anita (H2O – Human to Organization) közreműködésével készült).